A sport célja a győzelem – függetlenül attól, hogy kit vagy mit szeretnénk legyőzni. A belga Pascal Wirtmeur például a nyolcvanas években többször is részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen. A legendás Jean Rondeau által tervezett és épített, néhány évvel korábban még világverőnek számító versenyautójával soha nem ért el jelentős sikereket, a motorsport azonban örökre személyiségének részévé vált.

Visszavonulása után is az autók közelében maradt, marketing szakemberként helyezkedett el a helyi Peugeot-képviseletnél. Pont időben érkezett a céghez, hogy részt vegyen a Peugeot 806 bevezető kampányának kidolgozásában. Az autó kétoldali tolóajtajával, három üléssorával és remekül átjárható belső terével (a kéziféket és a sebességváltót egyaránt elköltöztették az első ülések közül) tökéletes megoldás volt a nagycsaládos vásárlók számára, az egykori autóversenyző azonban valami egészen mást látott bele a széles nyomtávjának köszönhetően stabil úttartású járműbe…

Talán őt magát is meglepte, hogy főnökei támogatták az elképzelését. Az is igaz persze, hogy ekkortájt az egész cég a motorsport lázában égett. Az importőr 1994-ben hozta létre a Kronos Racing istállót, hogy beindítsa pálya- és raliverseny-programjait. A Kronos a következő évek során több fontos futamgyőzelmet, Európa- és világbajnoki címet hozott a francia autógyártónak, ám ekkor, a kezdetek kezdetén ugyanannyira rászorult a népszerűsítésre, mint a Peugeot innovatív járműkoncepciója.

Pascal Wirtmeur tehát összedugta a fejét a Kronos Racing mérnökeivel, és közös erővel megépítették minden idők egyik legésszerűtlenebb és legabszurdabb versenyautóját. A 806-ost a nyers fémig kibelezték, az ülések helyére bukó- és merevítőcsövek kusza hálózatát hegesztették be.

A Kronos révén hozzáfértek a Peugeot Sport fejlesztéseihez: a Peugeot 306 Maxi kitcarhoz és a német túraautó-bajnoksághoz kifejlesztett 406 Supertourisme versenyautóhoz, és persze rendelkezésükre állt a kor egyik legsportosabb utcai autója, a 405 Mi16 is. Ezekből szedték össze a 806-os komponenseit, és a családi egyterűvel megkezdték a felkészülést a Spa-i 24 órás versenyre.

A kétliteres versenymotor 280 lóerőt teljesített, a futóművet feljavították és megerősítették, a sebességváltót hatfokozatú szekvenciális egységre cserélték. Amikor eljött a kvalifikáció ideje, több csapat aggodalmát fejezte ki a versenybírók felé: attól féltek, hogy a labilisnak és lassúnak vélt autó komoly veszélyforrás lesz a pályán. Ehhez képest mindenki meglepetésére a csapat (amelyet az ötletgazda Pascal Wirtmeur mellett két másik belga pilóta: Philippe Verellen és Éric Bachelart alkotott) a rajtrács hatodik sorába kvalifikálta magát.

A Peugeot 806 Procar túlzás nélkül abszolút közönség kedvencnek bizonyult, hangos ovációval fogadták, amint elszáguldott előttük – nem ritkán két keréken, hiszen a feszesebb futómű és a kidobált ballasztok ellenére bizony az optimálisnál magasabb volt a tömegközéppontja.

A tempóval nem is volt baj, az viszont végzetesnek bizonyult, hogy a Kronos Racingnek sem elegendő ideje, sem kellő emberi erőforrása nem volt a projektre (hiszen alapvetően a Peugeot versenyprogramját kellett gondozniuk.) Először a fékrendszerrel volt probléma, majd a 24 órás verseny tizedik órájában a motorral, így a csapatnak nem maradt más választása, mint feladni a versenyt.

Ennek ellenére senki sem élte meg kudarcként a vállalkozást. Ellenkezőleg: a Peugeot 806 Procar és vidám pilótái lettek a futam hősei, a program híre Európa-szerte jót tett a márka és a modell megítélésének. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Peugeot-nál a későbbiekben tartózkodtak attól, hogy hasonló őrültségbe vágják a fejszéjüket.

Az autó hosszú éveken át tartó rejtőzködés után nemrég ismét előkerült. Egy veterán versenyautók értékesítésére szakosodott brüsszeli kereskedő kínálatában bukkant fel. Árát csak érdeklődésre közlik, megtekintése pedig – a vírushelyzetre való tekintettel – csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az mindenesetre biztos, hogy a 806 Procar a 90-es évek motorsportjának emlékezetes pillanata marad.