Több világcsúcs is megdőlt a február elején, Párizsban megtartott autós árverésen, amelynek fő attrakciója egy különleges gyűjtemény volt: a Lohéac-i autós múzeum több mint négyszáz kincséből ezúttal hét makulátlan állapotú B-csoportos raliautó került kalapács alá. A motorsport-történelem egyik legfélelmetesebb, egyben legnagyszerűbb időszakának mementói között ott volt a kétszeres rali világbajnok Peugeot 205 Turbo 16 Evolution 2 egyik példánya, 1985-ből.

Az autó nem tesztpéldány, és nem fejlesztési prototípus volt, hanem éles bevetésre küldött versenyautó, a 19 darab Evolution 2 modell egyike. A világbajnok Timo Salonen 1986 februárjában ezzel a C209-es sorozatszámú autóval állt rajthoz a Svéd-ralin. Ugyanazon év májusában Bruno Saby ült a volánja mögé, és meg is nyerte a Korzika-ralit, bár ez utóbbinak sem ők, sem a Peugeot Talbot Sport csapat többi tagja nem tudott örülni. Ezen a versenyen veszítette ugyanis életét Henri Toivonen és Sergio Cresto; tragikus balesetük közvetlenül vezetett a B-csoport 1987-es megszüntetéséhez.

Ezt követően a fennmaradt Peugeot 205 Turbo 16 Evo 2-esek különböző utakon jártak tovább. A C209-es a Valeo tesztflottájába került, ahol a beszállító automata tengelykapcsolóinak fejlesztésében használták. Hamarosan ismét csatarendbe állították azonban: az 1987-es szezon végén a Peugeot Finland vásárolta meg a ralikrossz EB-ben versenyző Matti Alamäki részére.

Alamäki azt követően igazolt át a francia márkához, hogy a Peugeot versenyzője, Seppo Niitymäki egy 205 T16-ossal (a C204-es sorozatszámú példány) elorozta előle a bajnoki címet. Bölcs döntésnek bizonyult a márkaváltás, Alamäki ugyanis egymás után háromszor lett Európa-bajnok a 205-össel. Ezt követően megvásárolta magának az autót, hogy sikereinek záloga örökké vele lehessen, az élet azonban közbeszólt…

Amikor a nyolcvanas évek végén a Lohéac-i múzeum tulajdonosa úgy döntött, létrehozza azt a bizonyos B-csoportos gyűjteményt, amelynek egy része most aukcióra került, a Peugeot központi szervezetén keresztül szerzett egy T16 Evo 2-est. Ezt az autót azonban szállítás közben, egy útszéli bisztró elől trélerrel együtt ellopták.

A kétségbeesett kurátor ekkor fordult Alamäkihoz, akit egy év alatt sikerült rábeszélnie, hogy adja el nekik az autót. A finn versenyző garázsában az eredeti rali alkatrészeket is megtalálták, ami megkönnyítette a 205-ös eredeti pompájának (azaz az 1986-os korzikai futamon használt állapotának) helyreállítását. Nem csak eredeti színeit kapta vissza (a ralikrossz bajnokságban pirosra festve versenyzett), hanem a Bruno Saby és navigátora, Jean-François Fauchille által használt kagylóüléseket, valamint az akkor használatos 239 FWH 75 rendszámot is.

A motor a versenyeken alkalmazott, hengerenkénti fojtószelep helyett egyetlen, központi fojtószelepet kapott, ám ettől eltekintve ugyanúgy tökéletesen eredeti állapotú, mint az autó minden eleme. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jelen állapotában működőképes volna: az elmúlt harminc évben motorját csak elvétve indították be, és ilyenkor sem tett meg egyetlen métert sem. Az új tulajdonos egy tökéletes, múzeumi állapotú autóhoz jutott, ám ha vezetni is szeretné, teljes körű felújításra lesz szükség.

A C209-es sorozatszámú Peugeot 205 T16 Evo 2-ért a díjakkal és jutalékokkal együtt 977 440 eurót fizettek a február elején megrendezett Artcurial Parisienne aukción: ez új világcsúcs a típus történetében. A jelek szerint a ralitörténelem legnagyobb rajongói vehettek részt az árverésen, mert két további B-csoportos versenyautóért is rekord összeget fizettek: egy 1988-es Audi Sport Quattro S1 egyenesen minden idők legdrágább raliautójaként vonul be az árverések történelemkönyvébe, de Renault 5 Maxi Turbóért sem fizettek még soha ennyit aukción.

Sikeresnek mondhatja 2020-as tevékenységét a Peugeot, szinte minden régióban jobban teljesített a piaci átlagnál, így legfontosabb értékesítési területein növelni tudta piaci részesedését. A siker két fő oszlopa a márka két legújabb típusa: a 208-as városi kisautó és a 2008-as B-SUV volt. Most, 2021 elején ugyanezek a modellek adtak lendületet a Peugeot további fejlődéséhez a JATO Dynamics legfrissebb adatai szerint.

Noha a márka eladásait az új 208-as vezeti, a 2008-as testvérmodell volt az, amelyik rekordokat ért el 2021 januárjában. A frissen bevezetett városi crossover 78 százalékkal növelte eladásait azon a piacon, amely átlagosan 26 százalék mínuszban zárta 2021 első hónapját.

Eredménye annál is szebb, mert a szabadidőjárművek kategóriája minden eddiginél nagyobb, 44 százalékos piaci részesedést ért el az év első hónapjában.

A valamivel több mint 386 ezer eladott szabadidőjármű 36 százalékát – azaz a teljes európai újautó-piac közel 16 százalékát! – tették ki a kisméretű crossoverek, a Peugeot 2008 azonban nem csak saját méretosztályában nem talált legyőzőre, de a nagyobb szabadidőjárművek között sem volt olyan, amelyiket többen választották volna januárban.

A modell egyébként tavaly október óta folyamatosan ott volt a piac tíz legnépszerűbb típusa, illetve három legnépszerűbb szabadidőjárműve között. A típus sikerében továbbra is érdemi szerep jut az e-2008 tisztán elektromos változatnak – nem meglepő, hiszen 2020-ban másfélszer annyi (147%) hálózatról tölthető autót adtak el Európában, mint 2019-ben, miközben az összeladások ugyanebben az időszakban 24 százalékot zuhantak, és negyedszázados mélyponton álltak meg.

2020 decemberében csaknem négyszer akkora volt az elektromos járművek piaci részesedése Európában (24%), mint egy évvel korábban (6,3%), így megalapozottan mondhatjuk, hogy azok a modellek tudtak – és tudnak ma is – érdemi sikereket elérni, amelyek rendelkeznek tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtáslánccal.

Így van ezzel a Peugeot 2008 fivére, a 208 városi kisautó is, amely januárban az abszolút ranglista második helyén nyitotta az új évet. Ugyanez volt a helyzet a Peugeot egészével is, amely az összeladások 7,3 százalékát megszerezve a második legkeresettebb márka volt Európában.

A Peugeot európai eladásaiból nagyságrendileg 10 százalékkal képviseltetik magukat a hálózatról tölthető modellek. Ez is igazolja, hogy a márka a lehető legjobbkor vezette be plug-in hibrid és tisztán elektromos típusait, amelyek iránt nem csak a kezdeti időszakban, hanem azóta is folyamatosan jelentős érdeklődést mutat a piac.

Ami az olaszoknál a robogó, az Franciaországban a moped: az olcsó, strapabíró, jól terhelhető és könnyen vezethető kétkerekűekből elképesztő mennyiséget dobott piacra a francia motorkerékpár-gyártás. A Peugeot 1967 és 1979 között öt különböző modellszériával (gyakorlatilag ugyanannak a konstrukciónak az eltérő kényelmi felszereltségű változatai) fedte le a piacot; ezek részben egymás után, részben egymással párhuzamosan szolgálták ki az ügyfelek szerteágazó igényeit. A 101-től 105-ig terjedő típusoknak ugyanannyi esélye volt a sikerre, közülük mégis csak egy: a 103-ast vált legendásan népszerűvé. Hogy miért, az hamarosan kiderül.

A francia törvények értelmében a jogosítvány nélkül vezethető mopedek végsebessége nem haladhatta meg a 45 km/órát. Az alkatrészpiac hamar ráérzett azonban a Peugeot 103-asban rejlő lehetőségekre, és egymás után jelentek meg azok a teljesítménynövelő készletek, amelyekkel a könnyű moped elérhette akár a 60, 70 vagy akár 90 km/óra sebességet is.

A leggyorsabb ismert Peugeot 103-asok több mint 140 km/órára voltak képesek, ám ezeknek már vajmi kevés közük volt az eredeti konstrukcióhoz: méregdrága komponensekből felépített, megnövelt lökettérfogatú motorjuk a gyári 6000/perc helyett akár 15 ezret is forgott percenként, üzemanyag-fogyasztásuk meghaladta a 10 l/100km-t, közúti használatuk pedig a rendőrség azonnali és elsöprő haragját váltotta ki.

A Peugeot Motocycles figyelme az ötvenes években fordult a berúgókar helyett pedállal indítható kismotorok felé. Miután 1959-ben a vállalathoz csatolták az 1862 óta működő Terrot manufaktúrát, annak műszaki igazgatója, Edmond Padovani gőzerővel látott hozzá az új konstrukciók tervezéséhez. Ami ezeket összekötötte, az a préselt acéllemez váz, az 50 köbcentiméteres, egyhengeres motor, és természetesen a pedálos konstrukció volt. A kétütemű erőforrás teljesítménye modelltől függően egy és 3,3 lóerő között változott: a prímet ezen a téren az 1971-ben piacra bocsátott Peugeot 103 vitte.

Részben ez, részben a lényegre törő felszereltség tette olyan népszerűvé: elöl-hátul csillapított rugózásával és sebességmérőjével tökéletesen kiszolgálta a hétköznapi közlekedés igényeit, ugyanakkor alapárát nem hajszolták az egekbe az olyan kényelmi extrák, mint az irányjelző, a féklámpa vagy a duda – ezeket opcióként kínálták a modellhez.

Padovani fontos újítása volt, hogy a 103-as üzemanyag-ellátó rendszere a motorkerékpárokhoz hasonlóan rendelkezett tartalékállással: a vázra függőlegesen illesztett tartály alján lötyögő, mintegy félliternyi 4 %-os keverék bőven elég volt ahhoz, hogy a vezető eljusson a legközelebbi üzemanyagtöltő állomásra, és megtöltse a mintegy 3,7 literes tartályt.

Ugrásszerű modellváltások helyett a Peugeot folyamatosan tökéletesítette a 103-ast. A fékek egyre erősebbek lettek, a keréktárcsák és a tank rajzolata a mindenkori divat előtt járva változott meg időről időre. Ami a lényegi módosításokat illeti, 1985-ben bevezették a vízhűtést, 1987-ben elektronikus gyújtásra cserélték a megszakítóst, 2003-tól 6 helyett 12 voltos akkumulátor táplálta a világítást. Idővel egykarú hátsó lengővillával, keverékes helyett külön olajozású motorral, tartalék visszajelző fénnyel, sőt, indítómotorral szerelt variánsok is megjelentek meg a kínálatban.

Ezek azonban mindig kiegészítették, nem pedig felváltották a korábbi modelleket, így az évek során rendkívül sokszínűvé vált a kínálat, ami két hatalmas előnnyel járt. Egyrészt a kispénzű középiskolásoktól kezdve az autózástól megcsömörlött felnőttekig mindenki megtalálta a maga ízlésének, igényeinek és pénztárcájának megfelelő 103-ast, másrészt a típus viszonylagos olcsósága miatt egyre többen döntöttek úgy, hogy régi, szeretett mopedjüket megtartva vásárolnak egy újabb, tetszetősebb, modernebb modellt – a Peugeot formatervezői pedig gondoskodtak arról, hogy a 103-as valóban gyűjtői darabbá válhasson.

Hosszú életpályája során száznál is több változatban készült a Peugeot 103. Ezek némelyike csupán finom részletekben (krómozott vagy festett alkatrészek) tért el a többiektől, mások speciális fényezésükkel és felszereltségükkel (mint a katonai stílusú, keki színű 103 SPL, vagy a lila-pink-sárga festésű 103 Fun) tűntek ki a tömegből.  A legkülönlegesebbek azonban egyedi formájú tankot, speciális villákat, sőt, módosított vázat kaptak. A műszakilag különösen fejlett 103 HP, de még inkább az Indiana és Arizona kivitelek az amerikai chopperek stílusát vitték át hitelesen a francia nagyvárosok utcáira.

A 103 CRX a motokrossz világát idéző modellcsaláddá nőtte ki magát. A 103 Racing és Chrono modellek a sportmotorok kedvelőit szólították meg, a 103 Turbo 16, illetve a 103 GTI pedig a Peugeot autógyártásának aktuális sikermodellje, a Peugeot 205 rali versenyváltozata, illetve közúti sportmodellje előtt tisztelegtek. Léteztek aztán krómmal borított változatok (103 Excalibur), postai és rendőrségi felhasználásra szánt szériák (103 MV3), és persze a ma már fellelhetetlen, épp ezért rendkívül nagy gyűjtői értéket képviselő 103 XG széria tagjai, amelyek a gyári versenymotorok (hiszen a 103-ból ilyen is készült) közúti homologizációs példányai voltak. A 103 Export nevéhez híven a volt francia gyarmatokra szánt, óriási acél üzemanyagtartállyal szerelt „expedíciós” modell volt – a sort pedig szinte a végtelenségig folytathatnánk.

Habár a kilencvenes évek végétől kezdődően a Peugeot 103-ra egyre nagyobb nyomást nehezedett a távol-keleti robogók és a modern, négyütemű motorral szerelt kismotorok részéről, a típus 2006-ig gyártásban maradt Franciaországban, de a harmadik világ országaiban, helyi gyártásból továbbra is elérhető maradt az elpusztíthatatlan kétkerekű. Tíz évvel később, 2015-ben tért vissza a kínálatba a modell, ám a károsanyag-kibocsátási normák szigorításával 2017-ben végleg búcsút vett 46 éven át gyártott típusától a Peugeot. Szinte azonnal felröppentek a pletykák, hogy a gyár hamarosan egy modern utódmodellel térhet vissza a piacra. Ez a mai napig nem történt meg, ám ha valaha ismét lesz 103-as, azt szinte bizonyosan villanymotor hajtja majd, igazodva a XXI. századi közlekedési igények megváltozott elvárásaihoz.