A Peugeot 205 fontos mérföldkőnek számított a márka történetében. A fiatalos, dinamikus dizájn, a kivételesen jó helykihasználás, no meg a modellnévhez kapcsolódó sportsikerek új korszakot vezettek be a Peugeot-nál, meghatározva azt a progresszív, innovatív irányt, amely a mai napig egyre erőteljesebben jellemzi a márka tevékenységeit.

A modell kétség kívül kiérdemelte a helyét az autóipar legnagyszerűbb alkotásai között, azonban túl kevés idő telt még el bevezetése óta ahhoz, hogy valódi, klasszikus, korszakalkotó veterán modellként tekintsünk rá.

Erről leginkább maga az autó tehet: egyrészt modern formavilága miatt nem áll rá a szánk a címke használatára, másrészt ugyanolyan tartósnak bizonyult, mint felsőbb kategóriás elődei, a 405-ös és az 505-ös, így a mai napig találkozhatunk a több évtizedes használatban megkopott, de rendületlenül üzemelő példányaival.

Annak a 205-ösnek azonban, amely 2021 utolsó napjaiban bukkant fel az interneten, egészen más sorsot szánt az élet. Az 1,1 literes benzinmotorral szerelt, divatos Style kivitelű autót egy olaszországi Peugeot-kereskedő rendelte meg – hogy raktárkészletre szánta, eleve saját magának gondolta, vagy egy meghiúsult vásárlás nyomán maradt a szalonban, ma már nem tudjuk.

Mindenesetre az autó mindössze 65 kilométert (!) tett meg, élete első harmincegy évét a bemutatóteremben, azaz kontrollált hőmérsékleti viszonyok között, csapadékmentesen töltötte.

Tojáshéjszínű karosszériája ennek megfelelően nem csak horpadásoktól, de a korróziótól is mentes. A felszereltségi szintre jellemző, sárga dekorcsíkok sem fakultak meg, ragasztásuk három évtized után is tart; a karosszéria színére festett dísztárcsákon egy karcolás sem esett. A fedett tárolás az ultraibolya sugárzástól is óvta a kicsi Peugeot-t, így sem a fényszórók nem sárgultak meg, sem a műanyagok sötétszürke színét nem szívta ki a nap.

A kipufogócsövet nem ékteleníti koromlerakódás, az autó legfeltűnőbb jellemzője viszont a sértetlen első és hátsó rendszámtábla-rögzítő panel – ezt a Peugeot 205-öst ugyanis soha nem állították forgalomba.

Számos mechanikus alkatrészen még ma is felfedezhető a gyári zsírzás. Annak érdekében persze, hogy ez ne a formaságokon múljon, a kereskedő 1994-ben, a gyártását követő negyedik évben utólag katalizátorral szerelte fel a járművet, így az megfelelt az aktuális előírásoknak.

Az utastérben még tökéletesebb állapotok uralkodnak.

Nem csoda, hiszen az évek múltával egyre kevesebben nyitogatták az ajtaját, próbálgatták üléseit: 1993-tól már a frissen bevezetett Peugeot 306-os, 1995-tól pedig a különösen elegáns Peugeot 406-os irányította magára az Emilia Romagna tartományban található kereskedésbe betérő ügyfelek figyelmét.

Az üléskárpitok, a kezelőszervek, a műszerfali műanyagok a legcsekélyebb kopás nélkül vészelték át a három évtizedet, az autó már-már szürreálisan tökéletes állapotban várta, hogy végre rámosolyogjon a szerencse.

Ez nagyjából egy évvel ezelőtt következett be: egy közelebbről meg nem nevezett gyűjtő vásárolta meg a kereskedéstől a kocsit. Cserélnie semmi nem kellett – a motor és alkatrészei, a négy keréktárcsa, még az abroncsok is eredetiek, a műszerek és az elektronikus rendszerek kifogástalanok. A folyadékokat azonban mind lecserélte, a fékrendszer légtelenítette, így az tökéletesen működik.

Az egyetlen szemmel látható anakronizmus a motortérben a modern akkumulátor, amely biztosítja a motor problémamentes indítását.

Jelenlegi állapotában a világ bármely autótörténeti gyűjteménye, műszaki múzeuma büszke lehetne a  Peugeot 205-ösök ezen gyöngyszemére.

Ha valaki ellenben használni szeretné, nem csak az eredeti abroncsokat kellene előbb lecserélnie, hanem forgalomba is kellene helyeztetnie az autót, ami a mai emissziós és ütközésbiztonsági előírások mellett minden bizonnyal jó néhány nehézségbe ütközne.

Alighanem ennek tudható be, hogy a tavaly karácsony előtt lezárult első árverésen a licitálók elmaradtak a meghatározott minimálártól. A legmagasabb, 13 700 eurós (jelenlegi árfolyamon 5,25 millió forintos) ajánlat amúgy kifejezetten jónak számítana egy átlagos állapotú, nem GTI kivitelű Peugeot 205-ösért, de egyértelmű, hogy ez az autó más ligában játszik – hogy tulajdonosa szerint mennyire másikban, az nem derült ki, mivel a sikertelen aukciót egyelőre nem követte újabb értékesítési kísérlet.

Tudomásunk szerint a világ alighanem legtökéletesebb állapotban konzervált Peugeot 205-öse ma is San Colombano al Lambro városában vár igazi kérőjére – ha valaki idén nyáron Milánó környékén jár, érdemes lehet bekopogni a hirdetőhöz, és személyesen is megcsodálni az autót, amelyen nem fogott az idő.

Több világcsúcs is megdőlt a február elején, Párizsban megtartott autós árverésen, amelynek fő attrakciója egy különleges gyűjtemény volt: a Lohéac-i autós múzeum több mint négyszáz kincséből ezúttal hét makulátlan állapotú B-csoportos raliautó került kalapács alá. A motorsport-történelem egyik legfélelmetesebb, egyben legnagyszerűbb időszakának mementói között ott volt a kétszeres rali világbajnok Peugeot 205 Turbo 16 Evolution 2 egyik példánya, 1985-ből.

Az autó nem tesztpéldány, és nem fejlesztési prototípus volt, hanem éles bevetésre küldött versenyautó, a 19 darab Evolution 2 modell egyike. A világbajnok Timo Salonen 1986 februárjában ezzel a C209-es sorozatszámú autóval állt rajthoz a Svéd-ralin. Ugyanazon év májusában Bruno Saby ült a volánja mögé, és meg is nyerte a Korzika-ralit, bár ez utóbbinak sem ők, sem a Peugeot Talbot Sport csapat többi tagja nem tudott örülni. Ezen a versenyen veszítette ugyanis életét Henri Toivonen és Sergio Cresto; tragikus balesetük közvetlenül vezetett a B-csoport 1987-es megszüntetéséhez.

Ezt követően a fennmaradt Peugeot 205 Turbo 16 Evo 2-esek különböző utakon jártak tovább. A C209-es a Valeo tesztflottájába került, ahol a beszállító automata tengelykapcsolóinak fejlesztésében használták. Hamarosan ismét csatarendbe állították azonban: az 1987-es szezon végén a Peugeot Finland vásárolta meg a ralikrossz EB-ben versenyző Matti Alamäki részére.

Alamäki azt követően igazolt át a francia márkához, hogy a Peugeot versenyzője, Seppo Niitymäki egy 205 T16-ossal (a C204-es sorozatszámú példány) elorozta előle a bajnoki címet. Bölcs döntésnek bizonyult a márkaváltás, Alamäki ugyanis egymás után háromszor lett Európa-bajnok a 205-össel. Ezt követően megvásárolta magának az autót, hogy sikereinek záloga örökké vele lehessen, az élet azonban közbeszólt…

Amikor a nyolcvanas évek végén a Lohéac-i múzeum tulajdonosa úgy döntött, létrehozza azt a bizonyos B-csoportos gyűjteményt, amelynek egy része most aukcióra került, a Peugeot központi szervezetén keresztül szerzett egy T16 Evo 2-est. Ezt az autót azonban szállítás közben, egy útszéli bisztró elől trélerrel együtt ellopták.

A kétségbeesett kurátor ekkor fordult Alamäkihoz, akit egy év alatt sikerült rábeszélnie, hogy adja el nekik az autót. A finn versenyző garázsában az eredeti rali alkatrészeket is megtalálták, ami megkönnyítette a 205-ös eredeti pompájának (azaz az 1986-os korzikai futamon használt állapotának) helyreállítását. Nem csak eredeti színeit kapta vissza (a ralikrossz bajnokságban pirosra festve versenyzett), hanem a Bruno Saby és navigátora, Jean-François Fauchille által használt kagylóüléseket, valamint az akkor használatos 239 FWH 75 rendszámot is.

A motor a versenyeken alkalmazott, hengerenkénti fojtószelep helyett egyetlen, központi fojtószelepet kapott, ám ettől eltekintve ugyanúgy tökéletesen eredeti állapotú, mint az autó minden eleme. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jelen állapotában működőképes volna: az elmúlt harminc évben motorját csak elvétve indították be, és ilyenkor sem tett meg egyetlen métert sem. Az új tulajdonos egy tökéletes, múzeumi állapotú autóhoz jutott, ám ha vezetni is szeretné, teljes körű felújításra lesz szükség.

A C209-es sorozatszámú Peugeot 205 T16 Evo 2-ért a díjakkal és jutalékokkal együtt 977 440 eurót fizettek a február elején megrendezett Artcurial Parisienne aukción: ez új világcsúcs a típus történetében. A jelek szerint a ralitörténelem legnagyobb rajongói vehettek részt az árverésen, mert két további B-csoportos versenyautóért is rekord összeget fizettek: egy 1988-es Audi Sport Quattro S1 egyenesen minden idők legdrágább raliautójaként vonul be az árverések történelemkönyvébe, de Renault 5 Maxi Turbóért sem fizettek még soha ennyit aukción.

A Peugeot történetének egyik legsikeresebb, legismertebb és legfontosabb típusa volt az 1983-ban bemutatott 205-ös. Számtalan nemzetközi szakmai és közönségdíj ismerte el forradalmian újszerű konstrukcióját és kivételes formatervét, halhatatlan legendává azonban nem ezek, még csak nem is a Pininfarina-stúdió által megálmodott kabrió modell tette, hanem egy korlátozott példányszámú és még korlátozottabb használati értékű szériája: a 205 T16.

A rali-világbajnokság legfelsőbb osztályában, a B-csoportban érdekelt Peugeot a 205 háromajtós verziójára építette fel versenyautóját, és a korabeli szabályzat megkövetelte egy legalább 200 darabos homologizációs széria legyártását. Így készült el az utcai kivitelű T16, amely megjelenésében nagy vonalakban emlékeztetett ugyan az alapmodellre, de műszakilag az égvilágon semmi köze nem volt hozzá. A homologizációs követelmények miatt összkerékhajtását és 1.8 literes turbómotorját (amelyet keresztben, a hátsó tengely elé építettek be) a versenyautótól örökölte, ám azzal ellentétben „csupán” 200 lóerőre volt képes – a versenyautó csúcsteljesítménye több mint kétszer ekkora volt, ám egy könnyű, rövid tengelytávú utcai autóban ez is életveszélyesnek bizonyult.

Szerencsére nem is juthatott hozzá bárki: korabeli árakon annyiba került, mint egy Porsche vagy Ferrari – és ritkasága okán értékét legalább olyan jól is tartja, mint azok. A holland Veni Vidi Vici által eladásra kínált autó a 123-as alvázszámú példány, amelyet 1985 nyarán adtak át eredeti tulajdonosának a németországi Kölnben. Két évvel később Svájcba került, majd 1990-ben – ekkor már féltett gyűjtői kincsként – visszautazott Németországba, ahol 26 éven át gazdagította ugyanannak a rajongónak a gyűjteményét.

2016-ban ismét gazdát cserélt, és mivel ekkor már régóta állt, új tulajdonosa teljes körűen restauráltatta – csak a felújítás költségei 15 ezer euróra rúgtak! A mindössze 11 500 kilométert futott homológ utcai versenyautó műszakilag tökéletesen üzemképes, esztétikailag pedig makulátlan állapotban várja új gazdáját; nosztalgikus és külön érdeklődésre számot tartó részlet, hogy az első (nem hajtott) kerekeken még az eredeti, gyári abroncsok találhatók.

A különleges kincs irányára az újkori költségek és a jelenlegi, gyakorlatilag nem létező kínálat fényében csaknem racionális 195 ezer euró, azaz mintegy 63 millió forint. Ennyiért persze akár egy új McLaren 570S, Porsche 911 Turbo S vagy Ferrari Portofino is a miénk lehet – de olyat bárki vehet…